„Megismerkedtem egyszer egy tiszteletre méltó férfival – nyugodtan nevezhetnénk szentnek is -, három napig figyeltem, és sehogy sem tudtam felfedezni benne a halandó ember gyarlóságát. Kisebbrendűségi érzésem fenyegetővé vált, és már kezdtem komolyan arra gondolni, hogy meg kell javulnom. A negyedik napon azonban beszéltem a feleségével…
Azóta soha többé nem tért vissza ez az érzés. Megtanultam viszont, hogy az, aki eggyé válik personájával, minden zavaró mozzanatot képviseltetni tud feleségével, anélkül, hogy az asszony ezt észrevenné, bár önfeláldozásáért súlyos neurózissal fizet.
A társadalmi szereppel való azonosulások általában bővizű forrásai a neurózisoknak. Az ember nem tud kénye-kedve szerint megszabadulni egy mesterséges személyiségtől. Ennek már a megkísérlése is minden szokványos esetben tudattalan reakciókat – depressziókat, indulatkitöréseket, szorongást, kényszerképzeteket, gyengeségeket, szenvedélyeket stb. – idéz elő. A társadalmilag „erős férfi” a „magánéletben” gyakran gyermek saját érzelmi állapotaival szemben, nyilvános fegyelme (amelyet másoktól különösen megkövetel) a magánéletben siralmasan megbukik. „Hivatásszeretete” odahaza melankolikus képet mutat,”makulátlan” nyilvános erkölcse a maszk mögött furán fest – nem akarunk tényekről beszélni, hanem csupán fantáziákról, az ilyen férfi felesége is tudna egyet-mást mesélni; önzetlen altruizmusáról meg gyermekeiknek van más véleményük.
Amilyen mértékben az egyént a világ a maszkkal való azonosulásra készteti, ugyanolyan mértékben ki van szolgáltatva belül történő hatásnak. „A magas a mélyen áll” – mondja Lao-ce. Belülről előnyomakodik egy ellentét; olyan ez, mintha a tudattalan ugyanolyan erővel nyomná el az ént, amilyen erővel a persona vonzza. Az ellenállásra való képtelenség kívül… hasonló gyengeséget jelent belül a tudattalan hatásaival szemben. Az ember kívül eljátssza a hatásos és erőteljes szerepet, beül meg kifejlődik az elnőisedett gyengeség a tudattalan minden hatásával szemben; lassanként uralkodóvá válnak a hangulatok és szeszélyek, a szorongás, sőt ez elnőisedett szexualitás (amely az impotenciában éri el tetőfokát).”
*
*
*
C. G. Jung
