„Az egyéniség olyan sokszögű kristályhoz hasonlítható, mely mozdítva minden oldaláról másképp töri a fényt, ezáltal sokszínű, sokfényű tükröző tükör, csillogó és tört felületek összessége. A művész-színész születik. A mesterségbeli tudás csiszolja egyre több síkúvá, több fényűvé. Csak nehezen tudjuk megközelíteni, körülírni, megfogalmazni, evvel egyben elismerjük a pontos fogalmazás lehetetlenségét is, inkább úgy mondjuk: születik. Amely tulajdonság nem megszerezhető, nem megtanulható, nem megtanítható: az az ember veleszületett tulajdonsága. Eredeti, utánozhatatlan tulajdonság.
Tehát a művész-színész olyan adottságokkal született ember, kinek adottsága véletlen génekből tevődött össze ilyenné. A kor szülötte, ki már régen készülődött a korban, régen választódott, „véletlenül” így bukott ki a világra. A Párkák ilyenné sodorták élete fonalát. A történelem kohójában, „véletlenül” többnek született, mint más. Másnak született, mint sok. Sok helyett egy. Sok halált sűrít magában, ezáltal sokéletű. Egyénisége burkában – valahol a szíve és agya közötti távon -, az ősök emlékei mellett, a történelemnek, a népnek, a földnek különös ízei, reményei, sikerek és kudarcok, kagylók, kövek, különös barlangszövevényei rakódtak le. Érrendszerét furcsa lenyomatok, üledékék, századok érfinomságú rajza kíséri. Ízlerakat, emlékfogazat vésődik sejtjei sűrűjébe, a lélekfövenybe.
„Lágy hantu mezővé a szikla- / csipőket ki öleli sírva? / Ki becéz falban megeredt / hajakat, verőereket?” (Nagy László)
Gondolatai szervesen gyökereznek országa, nemzeti humuszába. Ezért érzelmei, szenvedélyei mindig rokonok, mindig a miénk.
Véletlen ez, vagy előre kigondolt? Talán sokak akaratából és makacsságából előre vágyott?Nincsenek véletlenek.Elegendő magyarázat nincs. Ő mégis van és köztünk él.”
*
*
*
Latinovits Zoltán
