„Ha a sors a művész egyéni életébe nem helyez effektív akadályokat, az akadályképzés terhes adottságával áldja-veri, hogy érzékenységét megtarthassa, hogy barlangi érrendszere tisztán maradjon; arra zsír, köd, sötétség ne rakódhasson: tudatosan vagy ösztönösen saját magának sző hálót, mint maga-pókja szívja magavérét.
Az „önpusztító” félreértett jelzője is ide következtethető. Helyesebb e jelzőnél a „fölszabadítás”, „öntisztítás”, „öntisztulás” főnév mint definíció.
Ha ilyen „csekély” különbözőségen múlnak felelősségteljes, rangbéli helyek: vajon a művész útja a hivatás-teljesítés útja?
Ha ezt az utat előre meghatározottnak, helyesebben a közösség által előre vágyottnak, megvágyottnak tudjuk, a művész útja mindig a győzelemig visz? Biztos a feladatteljesítés, a vágyteljesítés?
Minél kifinomultabb az anyag, annál törékenyebb. De ha valaki teherbírásra, feladatteljesítésre szánt, akkor miért törékeny?
Megfejthetetlen mélységekbe vagy magasságokba ütköznénk, ha ennek megfogalmazása lenne a kitűzött feladat. A felvázolt tapasztalati képletekből vegyük adottnak azt, hogy a művész másoknak szentelt élete törékeny. Természetéből következik, hogy könnyebben hasonlítom szerpetét a kovászhoz, mint a kenyérhez.
Mielőtt hasonlataim egy régi-égi pékműhelybe tévednének, szimbólummá fordítom a tételt. Az igazi szimbólum is valami ősi helyettesítés, valami szükségszerű jelölés, körültapogatás, amelyet időnként még a matematika is alkalmaz, mielőtt eredményre jutna. Még a matematika sem jutott végső eredményre, tehát nem nyugtalanítom magam a művészet bizonytalan eredményeiben sem, a művész vitatható meghatározásában sem. A művészet célja nem a végső képlet, végső egyenlet, végső eredmény elérése. A művészet az ember kísérletező-kísértő, ha úgy tetszik, isten-kísértő laboratóriuma. Másként kíséri az ember fejlődését és végső eredményeit, mint a szellem „törvényes” játéka, a tudomány. A művészet a szellem „szabálytalan játéka”. Bizonytalan definícióval az élet elviselhetőbbé tételének műhelye. Célja az ember életének gyógyítása, a halál felé vezető úton gyógyszer.
Itt az eredmények matematikailag nem mérhetőek. Ugyanígy a matematika sem mérhető művészileg, de érzékelhető. A matematikus ábrázolható.
A művész az élet élesztője, kovásza, melyből kenyér születik.
Valami mozgatóerő, az élet természetes irányába mutató összetevő.”
*
*
*
Latinovits Zoltán
