„Még úgy is tűnhet, mintha az egót a természet nem arra hozta volna létre, hogy az a saját önkényes késztetéseit kövesse, hanem hogy segítse a teljességet, az egész pszichét létrehozni. Az ego feladata, hogy az egész rendszerre rávilágítson, lehetővé téve ezáltal, hogy tudatossá és ily módon felismerhetővé váljon. Ha például valaki művészi tehetséggel rendelkezik, de ennek nincs tudatában az egója, semmi nem történik. A tehetség ekkor olyan, mintha nem is létezne. Csak ha az ego tudomást szerez róla, akkor tudja az illető felszínre hozni, megvalósítani. A psziché veleszületett, de rejtett totalitása nem azonos a tökéletesen megvalósult és megélt teljességgel.
Képszerűen kifejezve a mondottakat: a hegyi fenyő magja látens formában az egész jövőbeli fát tartalmazza; de az egyes magok egy bizonyos időben, egy sajátos helyre hullanak. Számos speciális tényezőt kell figyelembe venni, olyanokat, mint a talaj és a kövek minősége, a terület lejtése, a szél és a nap hatása. A fenyő látens totalitása a magban úgy reagál ezekre a körülményekre, hogy elkerüli a köveket, a nap felé törekszik. Ennek eredményeként a fa fejlődése kezd formát ölteni. Így a fenyő lassan létrejön, beteljesítve totalitását, létezővé lesz. Az élő fa nélkül a fenyő nem több puszta lehetőségnél, vagy elvont ideánál. (…)
Viselkedésünk legyen olyan, mint az előző példában említett hegyi fenyőé; nem bosszankodik, ha növekedését egy kő akadályozza, és nem is tervezi el, hogyan tudja legyőzni az akadályokat. Pusztán megpróbálja megérezni, inkább balra vagy jobbra nőjön-e tovább, a lejtő irányában-e, vagy attól el. A fához hasonlóan meg kell adni magunkat annak a majdnem észrevehetetlen, mégis erőteljesen uralkodó impulzusnak, amely az egyedi, a kreatív önmegvalósítás felé mutató vágyból táplálkozik. És ez az a folyamat, amelyben az embernek újra és újra fel kell kutatnia és meg kell találnia valami olyat, amit előtte még senki sem ismert. A tanácsok vagy impulzusok, amelyek vezérlik, nem az egóból származnak, hanem a psziché totalitásából, az „ősvalónkból”.
Továbbá haszontalan titkos pillantásokat vetni arra, ahogyan mások fejlődnek, mivel mindannyiunk egyedi, egyszeri feladatai vannak saját önmegvalósításunk során. Noha az emberi problémák sok hasonlóságot mutatnak, soha nem azonosak. Minden fenyőfa nagyon hasonlít egymáshoz (egyébként nem ismernénk fel őket), mégis egyik sem azonos a másikkal.”
*
*
*
Marie-Louise von Franz
