„Megcsókoltam Cynthia kezét, aki megindulva nézett rám, lovagjára, a gótikus ablakkeretből, várkisasszony. Félig értelmes szavakat mondtam, amelyekben több volt, mint szerelmi vallomás: jobb részem boldog kiemelése a törmelékből, amelyet ráhullattak az évek. Kár, hogy oly mulandók a pillanatok, amikor az ember nemes és tiszta és az angyalokkal rokon – hogy elfutnak, és az összetett, semmilyen Én marad, akiről nem lehet másképpen beszélni, mint óvó gyengédséggel és enyhe iróniával.”
*
*
*
Szerb Antal – A Pendragon legenda
