„A kicsi kertjében minden, de minden megtermett. A gyöngyvirágtól, a krumplitól az íriszekig, és ő boldogan adta. Ha elmentem a háza előtt, odahívott, és valamit mindig átnyújtott a kerítésen. Onnan hoztuk a lonchajtásokat meg a vadszőlőágakat is bújtatni. A macskák vele aludtak, melegítették, ha hideg volt. Egyszer egy frissen tojt, meleg tojást adott. Tollasbabának hívta a tyúkokat. Három tyúkja volt. Imre bácsi mindig várta a testvéreit, olyankor boldogan mesélte, hogy mit vett a boltból, mit fog főzni. Jönnek a „bratyóim” – mondta átintegetve a kerítésen -, de nem jöttek.
Csak akkor, mikor már három napja halott volt, a díványra bukva feküdt, kezében a szatyor, amelybe vásárolt, és a macskák lerágták az arcáról a húst. A kutya csak vonított, nem mertek tőle belépni. Lelőtték a kutyát és a macskákat. Akkor jöttek a bratyók és mindent elvittek, ami mozdítható volt. Nem tudom, a tyúkokkal mi történt. A virágok elvadultak, kipusztultak. Péterék mondták, hogy visszakapták az Imre bácsinak címzett levelet, a borítékra írva: vissza a feladónak, a címzett meghalt.”
*
*
*
Polcz Alaine - Macskaregény
